2015. április 23., csütörtök

2015. április 17., péntek

Csak telnek a napok...

Friday















































... rajtam meg a tavaszi fáradtság ül, de lehet, hogy csak a frontokkal van bajom, pedig régen jól bírtam az ilyesmit, de most valahogy nem igazán haladok semmivel, pedig annyi mindennel el kellene készülnöm, azt sem tudom, hol áll a fejem, de az is nehezemre esik, hogy bárminek is nekikezdjek. Nem lesz ez jó így...















































Azért csak sikerült elpakolnom, rendet imitálnom a nappaliban, de ehhez is sokkal több idő kellett, mint máskor. A tesómnak is szerettem volna egy stólát horgolni a névnapjára, bele is kezdtem, csak hát egy hét múlva át kellene adnom az ajándékot, és ahogy az energiaszintem áll, nem igazán hiszek abban, hogy időben sikerül befejeznem a horgolást.
















































A sejtmintás stólát kérte a könyvemből, fehérben, a Barka Patakot választottam hozzá, szerintem jól áll egymásnak ez a minta és ez a fonal.
Vicces dolog, de kimondottan örülök, hogy sikerült megírnom a könyvemet, mert így van honnan puskáznom, mert minden le van benne írva :) Általában iszonyú trehány vagyok, és nem igazán jegyzetelek horgolás közben. Azt hiszem, emlékezni fogok mindenre, aztán csak vakarom a fejem... De ez a probléma most megoldva, legalábbis ennél a 15 modellnél :)

2015. április 11., szombat

Régebben...

Lovely colours from my garden :)















































... el sem tudtam képzelni, hogy bármelyik sárga árnyalatot annyira megkedveljem, hogy akár a lakásban, akár magamon látni szeretném. Aztán jöttek a vicces neonsárgák, és teljesen felborították a régi világrendemet :)
Tegnap este a kanapén megterveződött egy fehér-sárga-neonsárga pulcsi, amit májusban kötök majd (és remélem, hordani is fogom).

Ma pedig ezeket a nárciszokat szedtem a kertben, és most már biztos vagyok benne, hogy ez a három szín nagyon jól fog kinézni együtt...
















































Legyen szép hétvégétek!

2015. április 8., szerda

Az ilyen lehangoló...

Safflower dyed bamboo yarn














































... szottyos időhöz pont ez a megfejthetetlen színű fonal illik, amiből egy egyszerű kendőt kötök. A valóságban világosabb, simább a színe, a fotó nem adja vissza jól, de ilyen időben normális képet is nehezen készítek.















































Sáfrányos szeklicével festettem még a télen valamikor 10-10 dkg bambuszfonalat a néhai Limonádéból. Az egyik motring narancsosrózsaszín lett, a másik rózsaszínesnarancs. Az előbbiből kötöm most a kendőt, de hogy ne legyen annyira gáz egy középkorú nőnek a klasszikus bugyirózsaszín, hát előkotortam a maradékok közül három megkezdett szürke Limonádét, az valamennyit szelídít rajta.















































Ugye hogy brutális színe van? Imádom :)


2015. április 4., szombat

A tojásfestés...

Soft rainbow from the nature















































... különböző növényekkel bosszantóan eredménytelen volt ma délelőtt, de szerencsére a céklás, a hagymahéjas és a lila káposztás lébe is tettem egy-egy selyemdarabkát, így most van miben gyönyörködnöm.
















































Ezek mellett jól mutat még a múltkori sáfrányos szeklicés sárga és rózsaszín is, csak nézem őket, és már nem is bánom, hogy csak klasszikusan hagymahéjjal festett tojásokkal tudjuk majd megdobálni megajándékozni az erre tévedő locsolókat..

2015. április 2., csütörtök

Április lett végre...

April















































... igaz, elég hóbortos április, jéggel, hóval, szélviharral. Remélem, ez csak áprilisi tréfa volt, és most, hogy túl vagyunk a bolondok napján, már tényleg igazi tavasz jön...

Márciusban sikerült teljesítenem az újévi fogadalmamat, mert elkészült egy másfél éve az egyik doboz mélyén kallódó pulcsi, és új holmikat is horgoltam.
























































































Pöttyös blokkokból még februárban készült egy babatakaró Valternak, Luca kisfiának. Nem is tudom, miért csak most mutatom... A takaró amúgy kimondottan jól illik a Maris kötötte kardigánhoz :)

Horgoltam egy stólát, ami éppen most szárad az első mosás után. Remélem, hétvégén tudok róla jó fotót készíteni.
Vasárnap este pedig hirtelen felindulásból horgoltam egy nyuszis mobiltokot is, szóval nem mondhatom, hogy nem haladtam a dolgaimmal.

Anyu kardigánjának lassan az aljára érek, és köthetem az ujjait, de az már kisebb falat lesz. Remélem...

2015. március 31., kedd

A nyuszis mobiltok...

Easter bunny mobile case















































... kissé szezonális, de azért elég vicces jószág. Bár ha jól meggondolom, nyúl egész évben van...
















































Még karácsony előtt horgoltam egy mikulássapkás mobiltokot, így kicsit sem lepődtem meg azon, hogy egy héttel húsvét előtt bevillant egy nyuszis mobiltok ötlete. Vasárnap késő délután kezdtem neki a munkának, és rögtön tudtam, hogy jó úton járok a horgolásban, amikor ez olyan cukiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii visítást hallottam, mihelyst a lányom meglátta, mit készítek. A kisasszony már meg is kaparintotta a nyuszkót :)

Leírást is készítettem a nyuszihoz, úgyhogy ha van kedvetek, még húsvétig meg tudjátok horgolni.

2015. március 22., vasárnap

Levendulamező...

Lavender field now















































... pénteken, Pannonhalmán.

2015. március 15., vasárnap

Elkészült az ajándékpulcsi...

Sweet sweater :)















































... és már át is adtam tegnap :) Ez a projekt is vagy másfél éve húzódott, sehogy sem éreztem késztetést arra, hogy befejezzem, pedig már csak egy ujjának a fele hiányzott. Pénteken vettem egy nagy levegőt, és elhatároztam, hogy addig nem megyek aludni, amíg teljesen el nem készülök a pulcsival. Pár órányi kötögetés után már csak a szálakat kellett eldolgoznom. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy miért nem voltam képes másfél évvel ezelőtt ezt a fél napot rászánni a pulcsi befejezésére?! Tényleg, miért?















































Most már végül is mindegy, a lényeg, hogy a végeredmény nekem tetszik, és úgy láttam, aki kapta, az sem volt boldogtalan :) A pulcsit fentről kötöttem körben, raglánujjal...















































... az aljára keresztszemes hímzésről vettem át a mintát. Sajnos az intarziatechnikám nem éppen tökéletes, de a végére azért belejöttem, az ujjakkal már nem volt gond.















































A fonal Rial Filati Supremo, amit sajnos kivonnak a forgalomból, pedig az egyik legjobb gyapjúfonal, amivel valaha összehozott a jósorsom. Nekem már sajnos nem lesz pont ilyen pulcsim...














































... de valami hasonlóval még megpróbálkozom :)

Legyen szép hétvégétek!

2015. március 13., péntek

Legalább olyan...

So short remaining yarn... I had luck :)















































... izgalmas volt a pulcsi ujjának utolsó pár körét kötni, mintha egy krimit néztem volna, mivel nem lehetett tudni, elég lesz-e a fonal, hogy befejezzem ezt a régóta halogatott, de hirtelen határidőssé vált ruhadarabot. Szerencsére megúsztam az újragondolást, újratervezést, átfabrikálást, és még maradt 207 cm fonalam is :) Most mehetek eldolgozni a fonalvégeket, na ez aztán biztosan nem lesz ennyire izgalmas...

2015. március 1., vasárnap

Két éve már...

Work in progress: crocheted scarf















































... hogy ennek a mintának a rajzát lefirkantottam, de azóta sem próbáltam ki, hogy hogyan is néz ki meghorgolva. Most is mást kerestem a jegyzeteimben, de amint megláttam a rajzot, tudtam, hogy melyik fonalamat kell felhasználnom hozzá.
Neve még nincs a stólának, de a színébe már teljesen bele vagyok pistulva :)















































Lassan haladok vele, és úgy néz ki, március vége előtt nem is leszek kész, de sebaj.
Apropó, március, új hónap. Régebben elkezdett holmit nem sikerült befejeznem februárban (furdal is miatta a lelkiismeretem), viszont horgoltam egy tuti szöszös nyakmelegítőt (magamnak), aztán egy másikat más színekből (ajándékba), és elkészült egy babatakaró is (éppen szárad). Szóval nem lazsáltam, csak nem az előre eltervezett menetrend szerint haladtam. Szokás szerint...

2015. február 21., szombat

Titusz...

Weekend














































... szemrehányó tekintettel figyelte, ahogy a félkész horgolmányomat fotózom, szerinte bőven elég lett volna egy kép, aztán abba is lehetett volna hagyni a kattintgatást, mert nem illik az ebéd után szunyókáló macskákat ilyesmivel megzavarni.

Pedig szükség volt több képre is, hogy legyen miből választanom, mert ez a korallszín olyan nehezen fotózható, és azt hiszem, megérte Titusz rosszallását magamra vonnom, mert végül sikerült is egy egész hangulatos fotót készítenem.














































A rózsák a szülinapi csokromból maradtak, nincs szívem kidobni őket, mert valami eszméletlen szép színűre száradtak, szóval most egy ideig itt fognak porosodni az asztalon, amolyan semmire sem jó romantikus fotókellékként :)



2015. február 20., péntek

Éledezik a kertem...

The first crocus :)















































... igaz, ez a kis krókusz még csak az első és egyetlen ebben a pillanatban, de akkor is a tavasz ígérete, ha holnap netán újra hó esne.
Ma dél körül vastag mellénybe bújtam, meleg gyapjúsálat tekertem a nyakam köré és kiültem a kertbe horgolni :) Igaz, hogy alig egy óra múlva már fázni kezdtem kutyául, de annyira jó volt hallgatni a madarakat és élvezni a napsütést... Most pedig forró kakaóval kúrálom magam, nehogy beteg legyek. Kizárólag megelőzési célzattal :)

Legyen szép hétvégétek!

2015. február 14., szombat

Romantikusabb...

Safflower dyed silk shawl















































... színű nem is lehetne a sáfrányos szeklicével festett selyemkendő, pont, ahogy a mai naphoz illik :)

Tegnap délelőtt fura érzés kerített hatalmába, nem találtam a helyem, aztán rájöttem, hogy fonalat és selyemkendőt szeretnék festeni, mert már rég kotyvasztottam. Egy éve vásároltam 10 dkg sáfrányos szeklicét, ideje volt felhasználni. Levettem a polcról Kemendi Ági könyvét, és nekiláttam az egész napos maceratúrának. Sárga színt kinyerni a szeklicéből gyerekjáték, de a rózsaszínhez nehéz hozzáférkőzni. Sebaj, estére elkészült a kendő, a radiátoron száradtak a bambuszfonalak, és még maradt annyi időm, hogy eltüntessem a boszorkánykodásom nyomait. Nagyjából...

Legyen szép hétvégétek!


2015. február 7., szombat

Február van...

It's February















































... új hónap, új kihívások, új színek. Ezek például, itt a tálban, - a megnyugtató homokszín, a szívemhez valamiért közel álló szürkésbarna és mellettük a mély petrolkék - nem is nagyon szeretem letenni a kötést, annyira el tudok merülni ezekben az árnyalatokban.
Az újévi fogadalmamat januárban teljesítettem, bár nem pont úgy, ahogy eredetileg terveztem, de végül sikerült, és ez a lényeg, mert bosszantott volna, ha rögtön az első hónapban kudarcot vallok. Új projektnek ott volt a tüzes színű fonalakból horgolt nyakmelegítőm, ami az év első napjaiban készült, és amit másnap egy kisebb változat követett, amit a lányomnak horgoltam. Régebben elkezdett és végre befejezett holmi a káposztás pulcsi lett, amit nagy merészen mosógépben kimostam azóta. A színei változtak kicsit, kevésbé kékek a kékek, inkább a zöldesszürke a domináns most, de így még jobban tetszik.
Azt, hogy februárban sikerül-e a fogadalmamat betartanom, még nem tudom, de igyekszem. Valószínűleg nem ezt a holmit fogom befejezni, amit a képen láttok, hanem előveszek egy több, mint egy éve elkezdett pulcsit, aminek az egyik ujját kell már csak befejeznem, nem is tudom, miért vártam eddig vele. Az újonnan kezdett holmi pedig egy babatakaró lesz, mert azt olyan jó horgolni :)

2015. január 30., péntek

Gyűlnek a minigombolyagok...

Collected colours















































... a befőttesüvegben, a növénnyel festett fonalaim maradékai, és nagyon helyesek együtt :)

Elkészültem a káposztás pulcsival, és bár nem lett tökéletes, azért mégiscsak szeretem, most is ez van rajtam.
És hogy mi a bajom vele? Először is kicsit túl komorak és férfiasak a színei, de én festettem a fonalat, ezeket a színeket sikerült előcsalogatnom a lila káposztából. A másik problémám, hogy kicsit nagy lett rám, és hát erről sem a pulcsi tehet. Készítettem ugyan kötéspróbát, mielőtt nekiláttam a kötésnek, de nem mostam ki, gondoltam, hogy a festés miatt már úgyis összement annyira a fonal, amennyire akart. Éppen ezért majdnem elbőgtem magam, amikor kimostam szegény felsőt, és nedvesen a térdemig ért... Mire megszáradt, már nem fért bele az egész család, de így is majd' 10 cm-rel hosszabb lett, mint ahogy terveztem, az ujja is megnyúlt valamennyire, és kicsit bővebb is lett a pulcsi az ideálisnál. Így jár, aki lusta normális kötéspróbát készíteni. A csíkozásba is csúszott egy kis hiba, nem gondoltam át a színek erősségét rendesen, de ez már nem oszt, nem szoroz...

Mindezek ellenére kedves pulcsi lett, puha és meleg (és több holmit is tudok alá venni, ha nagyon hideg van, mert bőven elférnek a káposztás alatt :) ).
















































Legyen szép hétvégétek és feltétlenül készítsetek kötéspróbát!

2015. január 25., vasárnap

Tegnap még...

Snooooooooooooow :)















































...kicsit irigykedve néztem a tévében, hogy másutt már havazik, nálunk sajnos csak az eső esett. De reggelre már kb. 25 cm hó borított mindent, és azóta is egyre csak havazik és havazik. A délelőttöt a gyerekekkel a domboldalon töltöttem, szánkóztak, hógolyóztak, bunkert építettek, és azt hiszem, nagyon de nagyon boldogok voltak :) Nekem is jólesett a friss levegő, mert az utóbbi napokban minket is utolért a köhögős kórság, és jó volt kibújni a kuckónkból...
Zeusz is belevetette magát a tél örömeibe, ugrándozik, pofozza a havat és persze figyeli a madarakat, akik csapatostul jönnek az etetőre. Ma már kétadagnyi szotyit megettek, csak ámulok, hogy milyen falánkak.

















































A gyerekek ebéd után is kimentek a dombra szánkózni, hamarosan visszaérnek, nekem meg lassan neki kell látnom a lekváros buktának, mert biztosan farkaséhesek lesznek :)

2015. január 16., péntek

Újévkor megfogadtam...

Zeusz today :)















































... többek között azt is, hogy minden hónapban elkezdek és be is fejezek egy teljesen új kötős vagy horgolós projektet, és befejezek egy régebben elkezdett, de valamiért félbehagyott holmit. Nos, az első részt sikeresen teljesítettem már január második napján, azóta anyu kardigánján ügyködök, amit ugyan nem olyan rég kezdtem, de illene hamar elkészülnöm vele.
Zeuszt is érdekli a kardigán, próbálja befúrni magát a meleg és puha kötött és horgolt holmik közé, amikor éppen nem rombolja porig a házat. Ugye milyen szelídnek tűnik? Pedig...

Azt hiszem, nem lesz gond sem az új ötletekkel, sem azzal, hogy hol találok félbehagyott projekteket (fiókban, dobozban, kosárban, asztalomon...). Talán ezzel a fogadalommal egy kicsit rendet vághatok az én kis külön bejáratú kreatív káoszomban.

Legyen szép hétvégétek!

2015. január 11., vasárnap

Jó reggelt :)

Good morning :)















































Ismét szuper receptet találtam Limara első könyvében, bajor perecet sütöttem. Kicsit macerás volt, de megérte :) A gyerekeknek nem kellett kétszer mondani, hogy kóstolják meg, befaltak egyet-kettőt, miközben végig azt hajtogatták, hogy a pereceknek tisztára ropiillata van, és az íze is nagyon hasonló, csak ez nem roppan, hanem puha a tésztája.


















































Ma délután pedig túrós valamit kell majd sütnöm, amit a gyerekek holnap vihetnek a suliba is. Ha marad...

2015. január 7., szerda

Még decemberben...

Cowl from Dóra















































...olyasmi történt velem, ami eddig még sohasem, nyertem egy sorsoláson :) Mondom, fura és mozgalmas évem volt...
Dóra egyik meseszép kötött nyakmelegítője lett az enyém, a színei káprázatosak, a mintája egyszerű, mégis karakteres, és az áttört csipke ellenére melengeti a nyakamat. Fülig ér a szám, hogy nekem kedvezett a szerencse a sorsoláson :) Kedves Fortuna és Dóra, köszönöm, köszönöm, köszönöm...

2015. január 3., szombat

Íme 2015 első...

First in 2015
















































... elkezdett és be is fejezett horgolása. A tonnányi fonal között, amiket a dobozaimban gyűjtögetek, találtam 3 majdnem teljes gombolyagnyi Esti mese fonalat. Talán még emlékeztek erre a végtelenül puha gyapjúfonalra a Barka hőskorából, én akkor szerencsére hörcsögöztem egy jó adagot a különböző színekből. Csak mert csak. Volt hogy tudtam, mi lesz belőlük, de időnként csak a színük és a puhaságuk csábított.

Ezekből a színekből használtam egy keveset évekkel ezelőtt, sötétszürkével kombináltam őket, azt hiszem, Lovag volt a neve annak az árnyalatnak. A vörös, a bordó és a pink színek fantázianevére már sajnos nem emlékszem, de így névtelenül is jól mutatnak együtt. A nyaktekerenc mintája nagyon egyszerű, megtaláljátok a könyvemben Adria néven, csak most szűkebbre (kb. 63 cm körben mérve) és szélesebbre (kb. 33 cm) horgoltam.
Ma reggel kezdtem a következő nyakmelegítőt ugyanezzel a mintával, mert Anna is szeretne egy hasonlót. Ezt még kevesebb láncszemmel kezdtem, és az első, lila káposztával festett fonalaimat használom fel hozzá.

Amúgy ez a modell tökéletes fonalfaló projekt, csak egymáshoz illő színeket kell összeválogatni a meglévő készletből, és addig horgolni, amíg az utolsó centi fonalat is belehorgoltuk a nyakmelegítőbe.
















































A nyaktekerenc így mutat a próbababán...
















































... és így, amikor Megátalkodott Zeusz úgy dönt, kicsit mozgalmasabbá teszi a tárgyfotózást :)

2015. január 2., péntek

Az óévet...

Little yummy piggies :)















































... nem csak kockamalacokkal búcsúztattuk, készültek gömbölydedebb, virslivel töltött állatkák is szilveszterre. A receptet Limara új könyvében találtam, egyszerűen isteni :)
A szilveszter csendesen telt nálunk, átkötögettem magam idénre, aztán kialudtam magam. Hiányzott a horgolás, ezért belebújtam a fonalas dobozaimba, és kihalásztam 3 gombolyag Esti mesét, majd nekiláttam a munkának. Úgy egy órája lett kész 2015 első horgolmánya, holnap mutatom is.
Szóval a lendület megvan, új ötletektől kavarog a fejem... Azt hiszem izgalmas év lesz ez is :)

2014. december 31., szerda

Ezekkel a kockamalacokkal...

2015 Happy Happy Happy New Year!















































... kívánok nektek nagyon boldog új esztendőt :)

2014. december 29., hétfő

Ma

Today















































Álmos vagyok, vagyis inkább csak bágyadt, biztos a karácsonyi nyüzsi strapált le ennyire. De nem is kellene olyan nagyon csodálkoznom az erőtlenségemen, mert ebben a pár napban annyit ettem, hogy rágondolni is ijesztő (és még ma sem kellett főznöm, annyi kaja maradt, illetve annyit csomagoltak a nagyszülők, sütni pedig szilveszterig nem vagyok hajlandó).
Szóval csak ülök a kanapén, rozéval lazítom a közérzetem, és szorgalmasan kötögetem anyunak a kardigánt, amit kért tőlem. Karácsonyra. Nem a 2015-ösre... Na mindegy, ez már így alakult, de január végére csak kész leszek vele. Remélem :)

2014. december 23., kedd

Boldog karácsonyt!

Merry Christmas!
















































Zeusz nevű csúcsdíszünk félúton... Idén nem lesz más dísz a fán :)

2014. december 6., szombat

Mindig felvillanyoz...

Only funny :)
















































... ha bevillan egy kósza ötlet, aminek semmi keresnivalója sincs a fejemben, de szinte kényszerít, hogy megvalósítsam. Így jártam Árnika nem normális színű fonalával is. Még nyár végén rendeltem belőle, pedig nem tudtam, hogy mihez fogom majd használni, csak tudtam, hogy K.E.L.L. (Maris szavaival élve :) ). Azt nem mondom, hogy feltűnés nélkül lapult a polcon a fonal, csendesen várva, hogy eljöjjön az ő ideje, hanem kiabált, sőt inkább visított, hogy horgoljak belőle valamit :)
Aztán az elmúlt hetek nyomoronc sötétsége megadta az ihletet: villanykörtét horgolok a neonsárga fonalból. Egy este alatt el is készültem vele, és végig vigyorogtam, amíg horgoltam. Most is jó kedvem van, ha ránézek.
Hogy inkább karácsonyi dekorációt kellene készítenem ezerrel? Hát igen, ez igaz. De néha nagyon jó valami szokatlannal, nem odaillővel foglalkozni, kilépni a kötelezőből :) És mivel tényleg felvillanyozott ez a fura ötlet, már jön is a többi szép sorban. Most megyek takarítani és sütni, aztán délután jöhet a horgolás!

Legyen szép hétvégétek!

2014. november 29., szombat

Mikulássapkás mobiltok...

Mobile case for X-mas :)

















































... és persze a rosszcsont krampusz :)

A mobiltok leírását itt olvashatjátok, a cicához sajnos nem tudok leírást adni, mert Zeusz egyszerűen leírhatatlan...






























Jó horgolást!