2014. november 27., csütörtök

Ajánlom magamat :)

My first book :)







































Kicsit zavarban vagyok, de ez most nem olyan zavaró zavartságérzés, inkább csak jóleső izgalom. Hamarosan megjelenik az első horgolós könyvem :) A történet persze nem most kezdődött...

Talán akkor, amikor kislányként elmerülhettem és lubickolhattam a puha fonalak, színes textíliák világában, amikor nagyszüleimtől ellestem a kötés és varrás fortélyait, amikor kamaszként a szüleim nem akarták mindenáron korlátozni a fantáziámat, hagyták, hogy alkossak, ha kedvem van (grafikusnak - is - készültem).
Aztán folytatódott azzal, hogy fiatal diplomásként turkálókból kihalászott holmik anyagát felhasználva magam varrtam a ruháimat, amikor a kisfiamnak először kötöttem egy cuki pulcsit (azóta is őrzöm azt a helyes kis kötöttet). És azt hiszem, hálás lehetek azért a két évnyi szabadidőért is (munkanélküli mérnök voltam), ami alatt elkezdtem blogolni, fotózni, írni... és horgolni. Mert a horgolásba akkor szerettem bele, és ez a szerelem azóta is tart :)
Boldog lehetek, hogy olyan családom van, akik elviselik a rengeteg madzagot a házban, akik elfogadják, hogy engem a kötés és horgolás lazít el, hogy nincsenek élére vasalva a zoknik, hogy gyakran nem én főzöm a vacsorát. Nagy szerencsém, hogy a Cser Kiadó meglátta bennem a fantáziát, amikor több mint két éve elkezdtük a közös munkát.
Igen, két éve már. 2012 szeptemberében láttam neki a horgolásnak, és november végére el is készültem mind a 15 nyakbavalóval. Két szuper modellt (vagy szupermodellt?) is találtam, Lucát és Melindát, akiket nem kellett sokat győzködnöm, hogy vállalják el a feladatot :) Aztán Csigó László fotóművész egy nagyon jó hangulatú fotózáson el is készítette a műtermi képeket. Misu, az én egyik legkedvesebb szomszédom végtelen türelemmel fényképezte a kezem, hogy legyenek fázisfotók is a könyvemhez. Decemberben nekiláttam a kézirat megírásának...
Aztán itt el is akadt a történet. Néha vettem egy nagy levegőt, és leültem a gép elé, hogy a vázlatok alapján megírjam a leírásokat, de valahogy nem ment. Csak nagyon lassan haladtam, és ahogy írtam, az sem tetszett igazán. Nem is tudom, miért. Utólag azt gondolom, még nem voltam kész, nem voltam felkészülve eléggé.
Most szeptemberben úgy éreztem, be kell fejeznem a könyvet, ha azt akarom, hogy valaha is elkészüljön. Elölről kezdtem mindent, átfogalmaztam, átírtam, pontosítottam, kiegészítettem, megrajzoltam, emberemmel megrajzoltattam, Böbe könyvbe öntötte...
És mostanra valósággá vált :)
Ha minden jól megy, december 10-én érkezik majd a könyvem a nyomdából... Még mindig hihetetlen egy kicsit, legalább annyira izgulok, mint az államvizsgám előtt :) Ha jól belegondolok, tényleg vizsgázni fogok. És ti lesztek a vizsgabizottság... Kérlek, ne legyetek túl szigorúak velem...

Fogadjátok szeretettel a könyvem :)



46 megjegyzés:

  1. Szívből gratulálok, izgatottam várom, hogy a kezembe foghassam :)

    VálaszTörlés
  2. sok szeretettel gratulálok:) ♥

    VálaszTörlés
  3. Szívből örülök, gratulálok neked, Annás! :-)) Az én karácsonyi kívánságlistámon máris ott van, dugom is a szeretteim orra alá, hogy minek örülnék...!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, nekem is ez lesz a legnagyobb karácsonyi ajándékom :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Köszönöm! És majd ha elkészül a nyuszis fonal, amiről beszéltünk, majd abból is horgolok valami puhát :)

      Törlés
    2. Lassan összegyűlik hozzá a szösz :)

      Törlés
    3. De jó, már nagyon várom :)

      Törlés
  5. Nagyon örülök az örömödnek! :) Gratulálok! Én, mint a "vizsgabizottság" egyik tagja csak jót mondhatok a munkáidról, szépek, eredetiek, kedvemre valók! Az én könyvespolcomon biztosan ott lesz a könyved! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és remélem, hogy találsz majd a könyvben is (nem csak a blogon) olyan modellt, amit szívesen elkészítesz :)

      Törlés
  6. Szeretettel fogadjuk. :) Gratulálok.

    VálaszTörlés
  7. jaj, de jó! szívből örülök, és gratulálok! de soká lesz december tíz :)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok hozzá! És teljes nyitottsággal várom és fogadom a könyved! Bármi is van benne, az biztos jó. A blogodat is gyakran veszem magam elé, olvasni, gyönyörködni, inspirálódni, kikapcsolódni.

    VálaszTörlés
  9. Egy álom megvalósulása! Szívből gratulálok Anna!!

    VálaszTörlés
  10. Ez csodás hír!!!! Szívből gratulálok!!!! Biztosan szépséges a könyv!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) És igyekeztünk, hogy szép és hasznos is legyen...

      Törlés
    2. Gratulálok! Nem sokat kellett gondolkodnom, hogy a kezemben szeretném e tartani :) Öröm a blogodat is olvasni, inspirálódom...A további munkádhoz is sok sikert és áldást kívánok!

      Törlés
  11. Válaszok
    1. Köszönöm! Remélem tetszeni fog nektek is :)

      Törlés
  12. Ez aztán a meglepetés! Kipróbáltad a másik oldalt is ?:) Szívből gratulálok hozzá, biztos, hogy nagy siker lesz.

    VálaszTörlés
  13. Itt is gratulálok, és örülök, hogy valóra vált az álom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) És köszönöm a segítségedet is :)

      Törlés
  14. Nagyon örülök neki, szívből gratulálok és kíváncsian várom! (És gőzöm sincs, hova lett az előző hozzászólásom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és én is kíváncsian várom... A szürke kardigánod meseszép lett, az előbb néztem meg, gratula :)

      Törlés
    2. Jé, ez célba ért, de jó! Köszönöm szépen :-)

      Törlés
  15. Gratulálok, és igazából vártam is már, hogy vajon mikor jön el ez a pillanat. Valahogy nagyon természetesnek tűnik téged horgolóskönyves szerzőnek elképzelni, hiszen már eddig is annyi mindent leírtál, mutattál, tanítottál. Nagyon várom, hogy belelapozhassak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Régóta érik már a dolog, sokat halogattam, de csak sikerült befejeznem a könyvet. Illetve inkább elengedtem, mert szépítgetni, javítgatni, még pontosabbá tenni mindig lehet, nincs kész kézirat, csak nyomdába adott anyag... És én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy néz majd ki papíron az a sok sál, kendő és miegymás.

      Törlés
  16. gratulálok! :-) tök jóóóó! :-)

    VálaszTörlés
  17. Mostanában több könyv jelent meg azoktól, akiket olvasok. Te vagy az első, akinél rohantam a webshopba előrendelni. Ritkán tudok úgy örülni más sikerének annyira, mintha az enyém lenne, de most igen. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Remélem, sok kendőt és egyebet horgoltok majd a könyvből. Mindre kíváncsi leszek :)

      Törlés
  18. Fogadd gratulációmat :-) Ez annyira izgalmas! Sok sikert a könyvhöz és a továbbiakhoz is ;-)

    VálaszTörlés
  19. Nagyon örülök, hogy részt vehettem benne, már alig várom a következőt! :)

    VálaszTörlés