2016. december 31., szombat

Viszlát 2016, hello 2017 :)

Happy New Year!
















































Nehéz megfogalmazni egy teljes évnyi érzést, élményt, változást egy posztban. Persze felsorolhatnám, mi minden történt velem 2016-ban, de inkább nem teszem, úgysem az a lényeg, hanem inkább ami bennem változott és változik folyamatosan. Talán a folyamatosság a lényeg, hogy egyik dolog következik a másikból, hogy valamit el kell hagyni, de ezzel esélyt adunk arra, hogy új helyre érkezzünk.

Egy ideje (úgy két vagy három éve) figyelem magamat, a kapcsolataimat, a munkáimat, az ezekhez fűződő érzéseimet, hogy melyik mit vált ki belőlem, melyiktől érzem többnek, erősebbnek, és talán kicsit jobbnak magamat. Fellengzősen és magabiztosan hangzik, de gyakran inkább elkeserít és elszomorít, ami az őszinte szemlélődés során kiderül. Jó szakember vagyok-e? Jó anya vagyok-e? Megfelelő társ vagyok-e? Igazi nő vagyok-e? Tudok-e adni másoknak? Tudok-e önzetlen lenni? Képes vagyok-e megújulni?
Általában könnyebb hazudni magunknak bizonyos dolgokról, például egy munkahelyen, hogy jövőre biztosan értékelik és honorálják a tudásomat, lesz fizetésemelés, előléptetés, megbíznak a tudásomban és a tapasztalatomban és nem söprik félre az ötleteimet... Egy kapcsolatban, hogy még 20 év után, +15 kilóval is pont ugyanúgy szeret, mint amikor megismerkedtünk, hiszen a külső nem számít. Vagy hogy még mindig igazi barátok vagyunk, bár igaz, hogy sosem keres, mindig csak én hívom fel, jövőre biztos többször beszélünk majd. Vagy hogy ma is ingerülten szóltam a gyerekhez, de hát annyi gondom van, azt sem tudom, hol áll a fejem, majd holnap már biztos lesz rá időm, hogy meghallgassam. Jövőre, ezután, holnap... Mindegy, csak ne ma, most ebben a pillanatban legyen... Mert a holnap mindig egy kicsit odébb van, addig még annyi minden történhet...

Ezt az elodázós, majd-holnap-megteszem kifogást láttam magamon is, szinte minden téren. És amikor ez tudatosult, fojtogatni kezdett. Amikor már nem kaptam levegőt, tettem egy lépést egy új élet, a saját életem felé. És azóta is lépkedek, néha gyorsabban, magabiztosan, néha lassabban, tétován, de nem állok meg. Elkezdtem azzal foglalkozni, amit igazán szeretek, amiért lelkesedek. Szinte minden percét élvezem a munkámnak, gyűjtöm a növényeket, festem a fonalakat, írom a mintákat, fényképezek, már el sem tudnám máshogy képzelni az életemet :) Az egyik ötlet hozza a másikat, a növények, a színek, a fények feltöltenek, inspirálnak. A kudarcokból tanulok, a számomra teljesen idegen vállalkozói világban próbálok eligazodni. És lelkesít a kihívás, hogy ezt még nem tudom, azt még meg kell tanulnom, emezt hogyan lehetne jobban csinálni, megoldást találni, ha amaz nem lett olyan sikeres... Minden nap tanulok valamit, minden nap új tapasztalatokkal vagyok gazdagabb. A kudarc új megoldások keresésére ösztönöz, és boldog vagyok, hogy ezt a vonást felfedeztem magamban.

2016 igazából erről szólt nekem, az Annás kertje vállalkozás el- és beindításáról. Most az életem újabb területein kell megtennem az első lépéseket, hogy ne maradjanak kínzó kérdések, hogy ne kelljen magam előtt szégyenkeznem, hogy miért nem tettem meg ezt vagy azt, miért halogattam és halogattam... Az új év nagyszerű alkalom a változások bevezetésére, a nagy elhatározásokat mindig január 1.-re időzítjük, mert az olyan praktikus. De ez is halogatás, ha előbb érik meg egy gondolat, előbb kell mozdulni, cselekedni.
Például én nyár vége óta érzem, hogy valamilyen karitatív, önkéntes munkát szeretnék vállalni. Húztam, halasztottam a dolgot, aztán nagy levegőt vettem, és december elején elmentem segítőnek egy kutyamenhelyre. Kidobott, sanyargatott vagy csupán megunt, jobb sorsra érdemes kutyusok gondozásában veszek részt. El sem hiszitek, milyen energiákkal tölt fel, hogy valamit nem magamért teszek :)

Persze van még olyan része az életemnek, ami őszinte tükörbenézésre, reparálásra szorul, ilyenek a kapcsolataim és ilyen az egészségem. Igencsak meggömbölyödtem egy év alatt, az otthoni munka sem segít abban, hogy fitt és nőies legyek. Na, nekem most ehhez kell nagy elhatározás, hogy ne csak egy hónapig sportoljak, hanem tartsak ki, hogy ne egyek olyan sokat, ne nassoljak, hiába van rá lehetőségem, hogy ne csak leharcolt melegítőben lásson a párom, hogy újra igazi nő lehessek. Nem csak miatta, magam miatt is. Lehet, hogy mindjárt meg is teszem az első lépést, és így délután kettőkor lecserélem a pizsamámat valami csinosabbra :)
Nem akarok rávenni senkit a változtatásra, hogy fejest ugorjon olyasmibe, amire még nem készült fel, hiszen mindannyian más élethelyzetben vagyunk, mások a lehetőségeink, más a habitusunk. De higgyétek el, nem kell félni kérdezni. Önmagunktól. Őszintén...

Nagyon boldog új évet kívánok nektek!

2016. december 28., szerda

Malacom van :)

Little piglet :)
















































És nektek is lehet, ha van egy órányi szabadidőtök malacot horgolni :) Évekkel ezelőtt terveztem ezt a pinduri jószágot, most kicsit alakítottam, javítottam a leíráson.
Lássuk, mi kell a malachoz, és hogyan is készül...

Hozzávalók
 maradék fonalak két színben a malachoz és a szemekhez
 3,5 mm-es és 2,5 mm-es horgolótű
 tömővatta
 olló
 merkelőtű

Méret
A malac 7 cm hosszú és 15 g-os

Rövidítések
 lsz - láncszem
 ksz - kúszószem
 rp - rövidpálca
 (1 + 1) rp - szaporítás (2 rövidpálcát horgolunk egy helyre)
 (1 – 1) rp - fogyasztás (2 egyszerre befejezett rövidpálcát készítünk)
 sormag - sormagasítás

Megjegyzés
 a malacot spirálisan horgoljuk
 szemjelölővel vagy fonaldarabkával jelöljük meg a körök kezdetét a test horgolásakor

Leírás
Test
3,5 mm-es horgolótűvel készítsünk csúszócsomót, majd 1 lsz-et a malachoz választott fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 5 rp a legelső lsz-be.
2. kör: (1 + 1) rp 6x = 12 rp.
3. kör: [(1 + 1) rp, 1 rp] 6x = 18 rp.
4. kör: [(1 + 1) rp, 2 rp] 6x = 24 rp.
5. kör: [(1 + 1) rp, 3 rp] 6x = 30 rp.
6. kör: [(1 + 1) rp, 6 rp, (1 + 1) rp, 7 rp] 2x = 34 rp.
7-14. kör: minden pálcába 1 rp = 34 rp.
15. kör: [(1 - 1) rp, 6 rp, (1 - 1) rp, 7 rp] 2x = 30 rp.
16. kör: [(1 - 1) rp, 3 rp] 6x = 24 rp.
17. kör: [(1 - 1) rp, 2 rp] 6x = 18 rp.
18. kör: [(1 - 1) rp, 1 rp] 6x = 12 rp.
Tömjük ki a testet. Most folyamatosan továbbhorgolva elkészítjük a malac orrát.
19. kör: [2 rp, (1 - 1) rp] 3x = 9 rp.
20. kör: minden pálcába 1 rp = 9 rp.
Horgoljunk 2 ksz-et, 2 lsz-et, majd vágjuk el a fonalat (hagyjunk kb. 50 cm-es fonalvéget) és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Erősen húzzuk meg a fonalvéget, így egy kicsi csomóval rögzítettük a horgolást. A fonalvéget fűzzük merkelőtűbe, a tűt bökjük közvetlenül a csomó mellett a malac orrába, majd húzzuk ki az orr tövénél (a 19. és 20. kör között), apró öltésekkel varrjuk körbe az orrtövet (felváltva a rp-ák előtt és mögött vezetve a tűt). Kissé húzzuk meg a fonalat, majd a malacon belül vezetve a tűt, húzzuk ki a fonalvéget a malac fenekénél. Ne vágjuk el a fonalat, mert ebből a fonalvégből horgoljuk a farkincát.

Farkinca
2,5 mm-es horgolótűvel a malac fenekénél horgoljunk 1 lsz-et az egyik rp-át áthurkolva, majd készítsünk 9 lsz-et. Visszafordulva minden 2. lsz-be készítsünk 1 ksz-et, egészen a malac fenekéig, így szépen felkunkorodik a farkinca. Horgoljunk 2 lsz-et és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Húzzuk be a fonalvéget a malac testébe.

Fül
2,5 mm-es horgolótűvel készítsünk 2 db-ot.
1. kör: 1 lsz (sormag), 5 rp a legelső lsz-be.
2. kör: [(1 + 1) rp, 2 rp] 2x = 8 rp.
Horgoljunk 2 ksz-et, 2 lsz-et, majd vágjuk el a fonalat (hagyjunk kb. 30 cm-es fonalvéget) és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Erősen húzzuk meg a fonalvéget, így egy kicsi csomóval rögzítettük a horgolást. 

Láb
2,5 mm-es horgolótűvel készítsünk 4 db-ot.
1. kör: 1 lsz (sormag), 5 rp a legelső lsz-be.
2. kör: 6 rp.
3. kör: 6 rp.
Horgoljunk 2 ksz-et, 2 lsz-et, majd vágjuk el a fonalat (hagyjunk kb. 30 cm-es fonalvéget) és húzzuk át a fonalvéget az utolsó hurkon. Erősen húzzuk meg a fonalvéget, így egy kicsi csomóval rögzítettük a horgolást. 

Összeállítás
A füleket és a lábakat a hosszú fonalvégekkel varrjuk a testre, csomózzuk meg, majd húzzuk be őket a testbe. A másik fonalból néhány öltéssel varrjunk szemeket a malac pofijára, a fonalvégeket húzzuk be a testbe.














































Legyen malacotok nektek is :)
Jó horgolást!

2016. december 17., szombat

2016. december 2., péntek

Nagykalapos gombát is...

Crocheted mushroom
















































...is horgolhatunk a karácsonyfára, ehhez sem kell túl sok idő, túl sok fonal, és még jól is mutat a lencsedíszek társaságában :)

Hozzávalók
maradék fonalak két színben a kalaphoz és a tönkhöz
3 mm-es horgolótű
tömővatta
olló
merkelőtű

Méret
A gomba 6 cm magas és 7 g-os

Rövidítéek
lsz - láncszem
ksz - kúszószem
rp - rövidpálca
(1 + 1) rp - szaporítás (2 rövidpálcát horgolunk egy helyre)
(1 – 1) rp - fogyasztás (2 egyszerre befejezett rövidpálcát készítünk)
sormag - sormagasítás

Leírás
Kalap
A gomba kalapját spirálisan horgoljuk. Készítsünk csúszóhurkot a kalaphoz választott fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 6 rp.
2. kör: (1 + 1) rp 6x = 12 rp.
3. kör: [1 rp, (1 + 1) rp] 6x = 18 rp.
4. kör: [2 rp, (1 + 1) rp] 6x = 24 rp.
5. kör: [3 rp, (1 + 1) rp] 6x = 30 rp.
6. kör: [4 rp, (1 + 1) rp] 6x = 36 rp.
7-8. kör: minden pálcába 1 rp = 36 rp.
Horgoljunk 2 kúszószemet, 2 láncszemet, majd vágjuk el a fonalat és húzzuk meg a fonalvéget.

Tönk
A gomba tönkjét spirálisan horgoljuk. Készítsünk csúszóhurkot a tönkhöz választott fonalból.
1. kör: 1 lsz (sormag), 6 rp.
2. kör: [1 rp, (1 + 1) rp] 3x = 9 rp.
3. kör: [2 rp, (1 + 1) rp] 3x = 12 rp.
4-5. kör: 12 rp (minden pálcába 1) = 12 rp.
6. kör: [2 rp, (1 - 1) rp] 3x = 9 rp.
7-10. kör: minden pálcába 1 rp = 9 rp.
11. kör: minden pálcába 2 rp = 18 rp.
12. kör: minden pálcába 1 rp = 18 rp.
13. kör: minden pálcába 2 rp = 36 rp.
14. kör: minden pálcába 1 rp = 36 rp.
Ne vágjuk el a fonalat. Egy kevés tömővattával lazán tömjük ki a tönköt, használhatjuk ehhez a horgolótű nyelét is. A kalapot színével kifelé tegyük a tönkre, majd rövidpálcákkal horgoljuk a kalapot a tönkhöz. Amikor már csak kb. 1,5 cm-es nyílás van szabadon, tegyünk egy kevés tömővattát a kalap és a tönk közé. Rövidpálcákkal folytassuk a körbehorgolást. Amikor körbeértünk, horgoljunk 2 kúszószemet, 2 láncszemet, majd vágjuk el a fonalat és húzzuk meg a fonalvéget. A kilógó fonalvéget fűzzük merkelőtűbe, majd húzzuk be a gomba belsejébe.
Vágjunk egy kb. 15 cm hosszú fonaldarabot, a két végét csomózzuk össze, majd hurkoljuk rá a gomba kalapjának tetejére.
A gomba kalapját díszíthetjük gyöngyökkel is, de a pöttyöket fehér fonallal rá is hímezhetjük a gombára.


Jó horgolást!
Annás