2014. november 21., péntek

Mindjárt itt a Mikulás :)

Santa Claus is coming :)
















































Talán az elmúlt hetek tavaszias időjárása miatt, talán a rengeteg munka miatt csak most döbbentem rá, hogy egy hét múlva december lesz, ideje nekilátni az ajándékok és a karácsonyi bármik készítésének.
Első lépésként mézeskalácsot sütöttem, második lépésként pedig zsákokat kötöttem, amiket a Mikulás megtömhet ajándékkal :)  A Malom, a Barka új fonala jó választásnak tűnt hozzá, és mivel már a megjelenése óta ki szerettem volna próbálni, ebből készítettem a két kis zsákot. Nem bántam meg, nagyon helyes kis zsákokat sikerült egy hétvége alatt összehoznom egy-egy gombóc fonalból. Ha szeretnétek elkészíteni ti is, a leírását megtaláljátok itt.
Még valamikor neki szeretnék látni kis adventi zsákokat is kötni, és talán nem is lehetetlen, hogy elkészüljek velük, de olyan sokat kell belőlük készíteni, hogy igencsak össze kell kapnom magam, ha mind a 24-gyel végezni szeretnék december 1-ig...
Ti hogy álltok a készülődéssel? Minden terv szerint halad? Vagy csak a fejetekhez kaptok, aztán kapkodtok, mint én...

12 megjegyzés:

  1. Hát én is most eszméltem fel! A november mindig olyan gyors,hogy huss! Nagyon tetszenek a zsákok!!!!!!!Szuperek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A november tényleg elsuhan mellettünk. De azért még két kis zsák elkészülhet december 6-ig :)

      Törlés
  2. Nagyon jók lettek!
    Adtál egy ötletet, mivel a Bloggerben a képet látva azt hittem, pulcsi ujját vágtad le... persze tudom, ez sértés, hiszen Te villámtűvel horgolsz, kötsz :), de nekem csak úgy menne, és lehet, hogy meg is csinálom egy turis pulcsiból, s akkor akár norvégmintás zsákjaim is lehetnek! :)
    Szép hétvégét kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pulcsis megoldás nagyon jó ötlet, főleg, ha időhiányban szenved az ember :) Amíg a zsákokat kötöttem, nekem is olyan érzésem volt, mintha pulcsi ujját készíteném...

      Törlés
  3. még hogy kapkodsz! nekem még eszembe sem jutott a mikulás, te meg már kötöttél két zsákocskát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kapkodok, mert sokkal több dolgot szeretnék készíteni, mint ami belefér ebbe a szűk hónapba, ami még hátravan karácsonyig. Pl. 24 kicsi adventi zsákot is szerettem volna kötni, de csak egy van kész, és már csak ez a hét maradt adventig... Azt hiszem, erről le kell mondanom idén. De karácsony lesz jövőre is, úgyhogy majd akkor hamarabb nekikezdek a zsákocskáknak :)

      Törlés
  4. Nagyon kedvesek!! És szeretgetni valók!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most készítem az adventi változatot belőlük, azok sokkal kisebb zsákok és pirosak :)

      Törlés
  5. Kedves Anna!
    Nekem Barka Patak fonalam van itthon, abból tervezném kötni a kis zsákokat. Mivel az vékonyabb fonal, szerinted mennyi legyen a kezdő szemszám?
    Köszönöm a segítséged!
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsi! A Patak jóval vékonyabb, mint a Malom és teljesen más az összetétele, ezért ha csak megnöveled a kezdőszemek számát, egy túl laza, kicsit plötty zsákot fogsz kapni, ráadásul vékonyabb tűvel is kellene kötnöd, ami már emberkínzás... Szóval inkább azt javaslom, kétszálasan köss a Patakból a leírás szerint.
      Jó kötögetést!
      Anna

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! Akkor jó, hogy megkérdeztelek. Még nem dolgoztam a Patakkal - nem is tudom hogy került hozzám két gombolyag :-).

      Törlés
    3. Ezek a gombolyagok már csak ilyenek :) Remélem, beválik a tippem a zsákokhoz...

      Törlés