Ma nagyon zaklatott voltam, megnyugvásra volt szükségem. Felsétáltam a kápolnához naplementét bambulni. A csend, az ódon kövek, az égbolt közelsége lecsillapított. Miért ezeken az elvarázsolt, embertől nem háborgatott helyeken érzem magam otthon? Miért esik jobban a madarak éneke, a virágok illata és színe, a csendes időtlenség, mint a nyüzsgő élet? Nem tudom...
There is a little chapel near my home and I went to see the sundown in its garden. It was amazing...
Ezek megint Annas szemszögből láttatják velem a környezetet..Nagyon szééép!!
VálaszTörlésNézz be a blogomba. Játékba invitállak!
Remélem, ma szebb napra ébredsz! Ismerem ezeket az érzéseket, talán az elveszett Paradicsom utáni sóvárgás ebből az embertelen világból? Gyönyörűek a képeid!
VálaszTörlésTündérlátta köszönöm az invitálást, hamarosan jövök játszani!
VálaszTörlésKöszönöm a dicséretet Szera, most már tényleg jobb egy kicsit a kedvem. Tudom, hogy butaság, de úgy érzem néha, amikor ilyen középkori épületek falai között járok, hogy otthon vagyok. Mintha éltem volna abban a korban... Ne nevess ki...
Nem nevetlek ki! Az édesapám Zalában született, ott élt gyerekkorában, ott laktak a nagyszüleim, dédszüleim... és nekem a haza sokszor Öltárcot jelenti, pedig én csak látogatóban jártam ott...
VálaszTörlés