2009. január 10., szombat

Az én kis "kastélyom"



Hosszú évek óta őrizgetem ezt a megsárgult újságkivágást. Már nem emlékszem, hol találtam és milyen cikk tartozott hozzá, egyáltalán hol található maga az épület? Csak azt éreztem és érzem a mai napig, hogy a képen látható épület hozzám tartozik, ez az én kis "kastélyom". Vár rám, hogy felújítsam, gondoskodjak róla.
Elképzeltem, hogy egy véletlen folytán rábukkanok egy kanyargós kerti út végén, elvadult rózsabokrok között. A vakolata, a színe megkopott, spalettái hiányosak, lógnak, talán még a tető is lyukas. De a faragott korlátos belső lépcső és a kőkandallók nagyjából épek, a parkettát ugyan rendbe kell hozni, de az előtér és a konyha márványburkolata átvészelte a nehéz időket. A stukkók, festett díszítések helyreállítása sok munkát igényel, de a míves kialakítású belső ajtók jó állapotban vannak.
Végigmegyek a szobákon, kitárom az ablakokat, hogy a fény és a levegő átjárhassa a rég nem lakott tereket. A szobában szállongó por kirajzolja a napsugarakat, a régi tükör a kandalló felett megcsillan, homályosan látom benne a jövőt, amikor boldogan élek a felújított kúriában.
Hogyan is kezdenék neki? Először a levéltárakban és helytörténeti emlékek között kutatnék, vajon kié lehetett az épület, ki tervezte, ki építette? Mi lett a család sorsa, miért nem laknak már itt? Aztán keresnék régi fotókat, újságcikkeket az épületről, hogyan is nézett ki fénykorában? Ha szerencsém lenne, még a belső terekről és az alaprajzról is találhatnék adatokat. Aztán körülnéznék a hasonló korú és stílusú építészeti emlékek között, azoknak milyen a kialakítása?
Anyagminták, színminták, dekorációk mintáinak tucatjait gyűjteném be. Felkeresnék idős mestereket a környéken, akik még emlékeznek a régi technikákra, a mesterfogásokra, hogyan kell kijavítani az elromlott, tönkrement részeket, esetleg pótolni a már menthetetlen darabokat. De mindenképpen az épület korához illő technikát alkalmaznék.
Keresnék régi kilincseket, csillárokat falikarokat, bútorokat, kádat. Vásárolnék régies kapcsolókat, radiátorokat. Egy helyiséget viszont mindenképpen modern stílusban terveznék meg: a konyhát. A letisztult vonalú semleges bútor mellett főszerepet kapnának a régi nyílászárók, a csillár, a falak eredeti stukkódíszítése. Persze a ház többi részébe is kerülne egy-egy modern állólámpa, kortárs szobor és festmény, de ott a korhű berendezés dominálna. Csodálatos szőnyegek, dús drapériák, függönyök hoznák vissza régi pompát.
A kerttel is törődni kell: megmetszeni a burjánzó rózsabokrokat, rendbe tenni az elvadult sövényt, kigazolni az ágyásokat, kitisztítani a szökőkutat, megjavítani a kerti lakot, kandelábereket és padokat elhelyezni, madáretetőt fabrikálni, új kavicsréteget teríteni a kanyargó ösvényre, sok-sok új növényt telepíteni. Az idő-rágta kovácsoltvas kerítésre is sor kerül, ahogy minden másra.
A teraszra óriási asztal kerül, ahol a családom és a barátaim felüdülhetnek a hosszúra nyúlt étkezések és beszélgetések alatt. Persze jöhetnének a cicák is, ahányan akarnak: nálam otthonra lelnének. És a kutyák is, persze csak akkor, ha békében megférnek a macskákkal... Lenne a kertemben páva is. Tudom, hogy borzasztó a hangja, szörnyen rikácsol, de olyan gyönyörű madár! Sőt, lehet, hogy vennék egy fehér pávát is. Szeretnék még szamarakat és kecskéket, elférnének.
Mindezt megvalósítani van időm, rengeteg. Az álmokban minden lehetséges. Azt hiszem, itt igazán boldog lehetnék. És az álmok néha valóra válnak...

4 megjegyzés:

  1. Ez egy gyönyörű álom , ami a lelkünk tükre - örök gazdagság ...

    VálaszTörlés
  2. Jól vigyázz, "Annás kertje" , mert az álmok valóra válnak. Pláne, ha egy ilyen fotót őrizgetsz. Én is őrizgettem egyet, valóra vált. 23 év múltán jöttem rá, hogy mindig is azt akartam, és megkaptam. Őrizgettem egy szőke hosszú hajú kislány képét, aki egy gyönyörű kertben sétált. A fénykép hátulról mutatja a kislányt, arcát nem látni. Valami újságból vágtam ki a képet. Nos, nekem egy szőke, hosszú hajú kislányom született, abban a házban lakunk, ahol felnőttem, és a lányom imád itt lakni, én is. Mostanában beszélgettünk pont erről, és mondta, hogy akárhova nyúl, a kép mindig elékerül valahogy. Hát igen. Be is fogom kereteztetni ezek után, hogy emlékeztessen rá, ha nagyon akarok valamit, az valóra válik. Persze ez már egy átfogalmazott megállapítás, akkor ezt még nem tudtam.
    Most találtam rá a blogodra, és nagyon tetszik.
    Úgy gondolom, ezután rendszeres olvasód leszek.
    Üdv. Papp Ildikó

    VálaszTörlés
  3. jó volt ezt olvasni
    nekem is van egy ilyen kis kastélyom, illetve az talán nem is kastély, csak egy régi ház... de minél többet álmodozom róla annál valóságosabbnak tűnik... ha legközelebb arra járok, lefényképezem magamnak :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Compot és Merci!
    Ne haragudjatok, hogy eddig nem reagáltam a kommentetekre, de csak most vettem észre, hogy írtatok megjegyzést...
    Én tényleg hiszek abban, hogy a fontos dolgok megtalálják az embert, az pedig rajtunk múlik, hogy mit tartunk fontosnak. Tudom, hogy vár rám valahol egy ilyen kiskastély, csak még nem jött el az ideje, hogy rátaláljak.
    Minden jót nektek!

    VálaszTörlés