2012. december 29., szombat

2 + 1 + T + 1 + S + 1 + T + 1 + 2 = ?

Creative maths :)

















































Emlékeztek még a BB boleróra? Többen kértétek, hogy számoljam át más méretekre is. Arra gondoltam, hogy nem azt adom meg, hogy 34-es méretre hány szemmel kell kezdeni, illetve hogy 44-es méretre hány sor után kell befejezni, hanem megmutatom, hogyan lehet kiszámítani ezeket az értékeket a saját méreteinkre. Ez így sokkal praktikusabb, mert akkor is használhatjátok, ha vastagabb vagy vékonyabb fonalból szeretnétek elkészíteni a bolerót.

Az első lépés, hogy egy legalább 15 x 15 cm-es kötéspróbát kell készíteni, lehetőleg azzal a mintával, amit a boleróhoz választottatok. Ez azért fontos, mert vannak olyan minták, amik összehúzzák a kötést (pl. csavart, fonott minták, bordás minták), és vannak olyanok, amik nagyon lazák (főként a lyukacsos minták). Azért kell ekkorára készíteni a kötéspróbát, mert egy 10 x 10 cm-es részt kell rajta kijelölni, és ott megszámolni a sorokat és a szemeket, a kötés szélén viszont torzul a minta, torzul a méret, és nem kapunk helyes eredményt, ha a széleket is belemérjük a 10 cm-be.

Szóval elkészült a kötéspróba, kijelöltük a 10 x 10 cm-t, megszámoltuk, hogy hány szemből (X) és sorból (Y) áll ez a rész.

Mérjük meg a mellbőségünket, ez M cm. Ha a kötéspróbán 10 cm = X szem, akkor a keresett szemmennyiség M x X / 10 = P.
Mérjük meg a nyakvonal és a hónalj függőleges távolságát, ez N cm. Ha a kötéspróbán 10 cm = Y sor, akkor a megfelelő sormennyiség N x Y / 10 = Q.
Mérjük meg a felkarbőségünket, ez F cm. Ha a kötéspróbán 10 cm = X szem, akkor a keresett szemmennyiség F x X / 10 = R.

A bolerónál a raglánvonalon minden második sorban szaporítottunk összesen 8 szemet, ebből 4-et az elején és a hátán, az eleje kivágásánál pedig minden negyedik sorban 1-1 szemet, így visszafelé gondolkodva ki tudjuk számítani, hogy hány szemmel kell kezdenünk a kötést.

A háta nyakrész kezdőszemeinek kiszámításához P / 2 szemből annyiszor 2 szemet kell levonni, amennyi a Q fele: P / 2 – Q / 2 x 2 = S, mert a hátán 1-1 szemet szaporítunk minden második sorban.
Az ujjak kezdőszemeit pedig úgy kapjuk meg, hogy R szemből annyiszor 2 szemet kell levonni, amennyi a Q fele: RQ / 2 x 2 = T, mivel egy ujjnál 1-1 szemet szaporítunk minden második sorban.

A bolerót úgy kezdtük, hogy felszedtük a nyakrész és a vállrész kezdőszemeit, a szemeket az elejéhez, valamint azt a 4 szemet, amiknek a két oldalán lesznek a ráhajtások. Tehát a boleró kezdőszemeit úgy kapjuk, hogy van 2-2 szem az elejéhez, 4-4 szem a raglánvonalhoz, S db szem a hátához és 2 x T db szem az ujjakhoz: 2 szem (eleje) + 1 szem (raglánvonal elöl) + T db szem (ujja) + 1 szem (raglánvonal hátul) + S db szem (háta) + 1 szem (raglánvonal hátul) + T db szem (ujja) + 1 szem (raglánvonal elöl) + 2 szem (eleje) = kezdőszemek.
Az eleje kivágást pedig addig kell szaporítani, amíg össze nem ér elöl kényelmesen a boleró két széle, nem muszáj abbahagyni a szaporítást, amikor a hónalj vonalához érünk.

Remélem, ennyi matek még belefér, hogy olyan bolerót kössünk, ami tökéletesen áll rajtunk. A képletektől pedig nem kell megijedni, ezek csak számok, sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lesz az egész, ha konkrét adatokat írtok be a betűk helyére. Higgyetek nekem, próbáljátok ki :)

Jó kötögetést!

Ui.: Mivel nem szeretek adós maradni semmivel, amit egyszer megígértem, de sajnos a memóriám igencsak véges, ezért azt szeretném kérni, hogy ehhez a bejegyzéshez írjátok meg, mi az, amiről véletlenül megfeledkeztem. Csak hogy rend legyen ezen a téren is így év végén :)

8 megjegyzés:

  1. Ó de rég vágytam egy ilyen matekozásra! Ezer köszi!

    VálaszTörlés
  2. nagyon figyelmes vagy :) nem tudom, hogy sikerült leérettségiznem matekból :D őszintén, amit most írtál, nem nagyon értem, de maximálisan bízom benned :) feltétlenül kipróbálom! köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így tényleg bonyolultnak látszik, de ha behelyettesíted a számokat, akkor sokkal egyszerűbb lesz az egész. Ha elakadsz mégis, írj nyugodtan, majd segítek kibogozni a szálakat :)

      Törlés
  3. Ó, de jó! Köszönöm, ez nagyon-nagyon hasznos! :D

    VálaszTörlés
  4. Kipróbáltam ezt a képletet.Szerintem túl mély lett a dekoltázs.Ha viszont kisebbre veszem,nem jön ki a hónalj és mellrész szem szám.Azért, használható.Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha túl mély lett a dekoltázs, akkor az eleje kivágás utolsó sorainál minden 2. sorban szaporíts a sorvégeken, így előbb ér össze a boleró két eleje része, és a kivágás kevésbé mély és íveltebb lesz. Ez csak egy általános, közelítő képlet, nem kell mindenben követni, de kiindulásnak talán jó...

      Törlés