Színek, szálak, szerelmek...

Hand woven

... is lehetne a címe a mostani posztnak, mint ahogy lett is, pedig ez olyan nagyzolósnak, túlzónak tűnik, holott van benne igazság, nem is kevés. Két stólát is szőttem már az ősszel egy csodaszép műhelyben, ezekről majd még mesélek, de most ez a kis pamutterítő van épp terítéken nálam :)

Talán ha három órába telt elkészíteni, de olyan élmény volt szőni, hogy azt el sem hiszitek, de jobban bele tudtam feledkezni, mint a selymes stólák készítésébe. Volt, hogy hirtelen megdermedtem szövés közben, mert nem emlékeztem a legutóbbi mozdulataimra, kizökkent az idő, kellett néhány töredék másodperc, mire újra ott voltam a szövőszék mellett. Valószínűleg az egész időtlenség sem tarthatott tovább, mint a visszatérés, de egészen hosszúnak tűnt. És az volt az egészben a legfurcsább, hogy közben nem voltam sehol... Talán ez lehet a meditáció, bár én azt még soha nem tapasztaltam meg.

A színek megtapasztalása is egy újabb réteg a történetben, mert amikor kiválasztottam a kávébarna, a padlizsánszín és a mályva pamutfonalat a szövéshez, akkor még valami karcosabb, karakteresebb végeredményre számítottam, ezért is szőttem a színek határánál két sornyi neonsárgát is a szálak közé. Azonban a natúr felvetés szétzilálta a színeimet, felborította az előre megálmodott egyensúlyt...

... viszont megajándékozott új árnyalatokkal, meglepő színharmóniákkal. Már nem a mákosszürkévé szelídült barna, a visszafogott lila vagy a lilásrózsaszín alap lett a meghatározó, hanem az a pár rikkancs neonsárga csík, amiket a többi szín közé szőttem. Azt látom meg először, ha a terítőre nézek, alkonyatkor szinte világítanak a csíkocskák.

Persze Szöszi sem akart kimaradni semmiből, szépen, akkurátusan átszagolgatta a terítőt, majd leheveredett rá. Ezek szerint megnyerte az ő tetszését is :)