2014. január 10., péntek

Már megint...

Natural dyeing with beetroot

... cudarkodtam a konyhában, rendes asszony ilyet nem tesz, hogy háromfogásos ebéd helyett háromfogásos fonalat főz :)
A héten vettem 5 kicsi céklagumót azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kipróbálom, milyen színűre festik a gyapjúfonalat. Reménykedtem, hogy olyan brutális bíbor színe lesz a fonalaknak, mint a céklalé, de az eddigi tapasztalataimból kiindulva erre minimális az esély. De az sem tántoríthatott el a tervemtől, hogy fogalmam sem volt, milyen színt kapok majd végül.

A céklákat megmostam, vékony karikákra vágtam, és fél órát főztem. Közben a két gombóc natúr színű gyapjúfonalat (Drops Baby merino) langyos ecetes vízbe áztattam. Egy óra múlva a céklás festőlét céklástól kétfelé osztottam, az egyik adagba úgy tettem a fonalat, hogy nem öblítettem ki belőle az ecetet, a másikba pedig két evőkanál timsót tettem, aztán ebbe került a másik motring fonal.


Ecetes céklás festőlé


Az első festőlében úgy tűnt, jól alakulnak a dolgok, de a második festőlé egyre világosabb lett, és egészen sárgássá változott, úgyhogy bosszúsan kivettem belőle a fonalat, és kiöntöttem a timsós lét. A fonal ilyen hókadt sárga lett. Tudom, tudom, ez is szép, de én nem tudnék mit kezdeni vele. 


A tízperces timsós sárga

Aztán hirtelen felindulásból kimertem az ecetes festőléből egy adagot, és ebbe beletettem a sárga fonalat. Egyre szebb lett a lé és a fonal is :)


A sárga lassan átváltozik :)


Főztem a fonalakat legalább egy órán át, persze nem nagy lángon, éppen csak mormogott a festőlé, aztán a festőlében hagytam kihűlni a fonalakat. Most még vizesek, a színük változni fog, de nem bírtam ki, és lefotóztam őket :) A bal oldali a sárgából lett rózsaszínes, nekem való fonal, a jobb oldali pedig, amivel nem kavartam annyit, egész szép, rozsdás árnyalatot kapott.


Még vizesek


És ha már a fonalfestésnél tartunk, ez egy régebbi boszorkánykodásom eredménye. Hogy mitől lett ez a fonal ilyen rikító sárga? Gránátalma héjától, egy kis timsóval megbolondítva :)


Gránátalmás jajsárga















































Ez sem az én színem, úgyhogy gondolhatjátok, mi lett a sorsa... Ott áztatja magát a céklás lében éppen :)


8 megjegyzés:

  1. Tetszik a sztori! Ezeknek a sárgáknak tényleg céklalében a helyük! A legutolsót is láthatjuk majd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már fel is tettem :) Hát tényleg nem ártott neki a céklás fürdő...

      Törlés
  2. És ezek a fonalak, ha kimosod a belőlük készült darabot, nem engedik a levüket?

    Nagyon szép színűek lettek, nekem a hókadt krémszín is tetszett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon alaposan ki kell őket öblíteni festés után. Ha akkor nem jön több szín belőlük, később sem fog. Viszont a fonalak színe változhat az idők során. De ebben még nincs tapasztalatom, én csak kísérletezgetek :)

      Törlés
  3. Nagyon szép egyenletesre festődött a fonalad! Én csak colombusszal festettem még, és akkor is cirmos, ha csak egy féle színt használok. Azért mindig tetszik a végeredmény. De ilyen szépre is vágyom mint a Tiéd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek sem egyenletes színűek, és én pont ezt szeretem bennük :)

      Törlés
  4. Érdekes tapasztalat , minden színre előbb gondolnék mint a sárgára. Azért úgy gondolom megérte a fáradtságot mert nagyon szépek lettek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Engem is nagy meglepetések szoktak érni, de talán így még izgalmasabb, hogy nem tudom, milyen színt kapok végül.

      Törlés