2012. október 12., péntek

Szívesen :)

Granny heart pattern
















































Egy hete hirtelen felindulásból horgoltam ezt a szívet, aminek a mintáját olyan sokan kértétek. Mára készültem (készültünk) el vele, úgyhogy már nincs akadálya, hogy ti is horgoljatok néhányat belőle.


























Nagyimintás szív

16 g pamutfonal
3,5 mm-es horgolótű
21 cm széles, 19 cm magas

A horgolás menetét nem részletezem, mivel a rajzról leolvasható, illetve leszámolható, az egyes részeket külön színnel jelöltem. Középen kezdjük horgolni a nagyinégyzetet (1. rész), ne vágjuk el a fonalat, hanem a nagyinégyzet egyik oldalán oda-vissza horgoljunk tovább a rajz szerint (2. rész). Ha kész, vágjuk el a fonalat, és csomózzuk az elkészült íves résztől jobbra lévő oldalhoz. Ekkor ismét a rajz szerint haladjunk oda-vissza (3. rész). Ha elkészültünk, ne vágjuk el a fonalat, hanem horgoljuk körbe a szívet egy sor rövidpálcával és egy sor egyráhajtásos pálcával (4. rész). Ha kész, dolgozzuk el a fonalat.

Jó horgolást!

35 megjegyzés:

  1. Na, én már el is rontottam egyszer :-D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a leírást! Nagyon szeretem a munkáidat, és bírom azt a könnyedséget amivel megalkotsz egy-egy darabot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitalálni könnyű, elkészíteni izgalmas, a mintát leírni hosszú és unalmas... De én már csak ilyen vagyok :)

      Törlés
  3. Na. Készen vagyok!!!! Holnap - vagyis ma -reggel lefényképezem, és megmutatom. Most szunya, csak nem bíííííírtam volna, hogy ne fejezzem be :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes, nem lazsáltál :) Ha már annyira kellett ez a minta... Megnéztem a blogodon, tök jó lett :))

      Törlés
  4. Köszönöm! Már látok is egy pulcsit a csajnak, az elején ezzel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én farmerkabát hátára tudnám még elképzelni vagy tornazsákra. Bármilyen színben :)

      Törlés
  5. Jaj, de jó, köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  6. de jóóó!!!! Köszi, Anna, superwoman vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)Superman-t is dicsérd meg, ő készítette a grafikát :)

      Törlés
  7. Tényleg izgatott a minta, hogy meg tudom-e csinálni :-) Aztán - mint tudjuk - onnantól kezdve meg vagyok lőve, mert van egy tök jó szívecském, de mire lesz ez jó? Időközben ez is kiderült, mert konkrétan sorbanállás van szívecskékre, sőt még én is kitaláltam egy felhasználási módot: ha csinálok még hármat (legyen 2 bordó, és 2 mogyoródrapp), aztán ezeket valahogy összedolgozom olyan négylevelű lóhere-alakzatban, és akkor az már tényleg egész jól nézhet majd ki a kisasztalon! A lakótársam meg a sógornőm pohár- és tányéralátétnek akar ilyet, meg továbbajándékozni. Már mondtam is, hogy le lehetne állítani magukat :-D

    VálaszTörlés
  8. Gracias por compartir este hermosos corazón...
    http://allondra-isabel.blogspot.com.ar/

    VálaszTörlés
  9. Thank you for translating to English the instructions!! :) at least that way I have a clue (being Spanish speaker does not help understanding other languages patterns :D)
    Beautifull crafts!!! :D

    VálaszTörlés
  10. Thanks a lot for your pattern, Annas. My granny heart is on line, here :
    http://ducotedechezvinciane.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Your heart is very lovely, thank you for the link :)
      Have a nice weekend,
      Annás

      Törlés
  11. Hi! I just posted you Heart with a link to the pattern: https://www.facebook.com/schoenstricken.de
    Best from Berlin
    Jessica

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hi Jessica, thank you sharing my pattern :)
      Best wishes,Anna

      Törlés
  12. this is lovely - beautifully made.

    VálaszTörlés
  13. Thank you for the lovely pattern!

    VálaszTörlés
  14. Great pattern! Thank you so much for sharing :-)

    VálaszTörlés
  15. Where can I get the English pattern please? Thank you.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hi, this pattern exsists only in Hungarian, but please visit my ravelry page, you can find there English speaking crafters, who made this heart and I think, they can help you.
      Bests, Anna
      http://www.ravelry.com/patterns/library/with-love-4

      Törlés
  16. Szia Anna!

    Én sajnos nehezen értem meg a rajzodat. Csak pár éve horgolok, és eddig inkább leírásból nem rajzból. Elkezdtem csinálni a szivecskét, de valahogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint a képen. Gondolom valamit nem jól csinálok. Jól értem, hogy három egyráhajtásos pálcákat készítünk (a második körtől) és a harmadikra láncszemet horgolunk? Minden segítséget megköszönnék.

    Még annyit szeretnék mondani, hogy a jelölés a rajzodon pontos az Egyesült Királyságban használatos jelölés szerint, viszont az amerikai jelölés kicsit más. Amit double crochet-nek írsz az SINGLE CROCHET és amit treble crochet-nek az meg DOUBLE CROCHET az USA-ban. A félreértések elkerülése érdekében ezt érdemes lene jelezni a rajzon. További info itt: http://www.simplycrochetmag.co.uk/2013/07/04/uk-and-us-crochet-conversion-chart/

    Üdv,
    Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szilvi!

      Megpróbálok segíteni, hogy el tudd készíteni a szívecskét. Szóval először egy nagyinégyzetet kell horgolni, végig egyráhajtásos pálcákkal, a sarkokon kell csak egy-egy láncszemet tenni a két egyráhajtásos pálcából álló pálcacsoport közé. Hat kört horgolunk ezzel a mintával. Ezután a nagyinégyzet egyik oldalán horgolunk tovább, de már nem körben, hanem oda-vissza, és a széleken a rajz szerinti helyeken csak 1 db egyráhajtásos pálcát (vagy a neki megfelelő számú láncszemet, azaz sormagasítást) készítünk, ezzel egyre rövidebb sorokat kapunk, és így alakítjuk ki a szív egyik íves oldalát. Az alap nagyinégyzet egyik szomszédos oldalára ugyanígy horgoljuk a másik íves részt, aztán az egészet körbehorgoljuk rövidpálcákkal és egyráhajtásos pálcákkal.

      Igen, az ábrán angol elnevezések vannak, de a jelek nemzetköziek. Tisztában vagyok azzal, hogy más jelölést használnak az USA-ban és mást Nagy-Britanniában, éppen ezért érdemes megtanulni ábra alapján horgolni, mert az (majdnem) teljesen egységes a világban, és akár japán könyvekből is tudnál horgolni. Amúgy itthon, Magyarországon igen nagy kavarodás van ilyen téren, mert használjuk a régi magyar elnevezéseket, használjuk a német területről magyarított elnevezéseket, és pár éve elterjedtek az angol és amerikai változatok is, szóval nem egyszerű a helyzet :)

      Remélem, tudtam segíteni a horgolásban, és ha bármilyen további kérdésed lenne a mintáimmal kapcsolatban, szívesen segítek :)

      Minden jót!
      Annás

      Törlés
    2. Köszi Annás! Sikerült a szivecskét elkészítenem. A leírásod segített és az angol mintaleírást is elolvastam amit "Mum Made Me" készített.
      Nagyon köszönöm és minden jót neked.
      -Szilvi

      Törlés
  17. Danke! ♡♡♡
    Liebe Grüße! ;-)

    VálaszTörlés