2016. szeptember 21., szerda

Olyan régen...

I'm here again...
















































... írtam utoljára a blogba, pedig történt velem ez-az :) Megbabonázott a növényi festés, és ahelyett, hogy beleuntam volna a folytonos maszatolásba, egyre inkább megszállottjává válok a növények adta színeknek. Nem múlik el hét, hogy ne készülne új és új gombolyag a boszorkánykonyhámban, és néhány nap kihagyás után már bizseregnek az ujjaim, hogy festhessek végre...
Augusztus végén megnyitottam az Annás kertje webáruházat, ahol meg lehet vásárolni a növénnyel festett fonalaimat. Most pedig két vásárra is készülök, októberben a Kacskaringó Fonalfesztiválon találkozhattok velem és a fonalaimmal, novemberben pedig a Csillaghegyi Gyapjúnapra viszem magammal az összes gombolyagomat.
Közben tervezek is, főként horgolt kendőket, és vannak terveim a jövőre nézve is. Az egyik például az, hogy újra rendszeresen írok majd a blogba, és újra nekilátok a fotózásnak is. Ez utóbbit is igen elhanyagoltam, szinte csak a fonalaimat örökítettem meg, pedig annyi szép részlete van a világnak, az életnek...
Tudom, blogolni már nem annyira divat, főleg mióta megjelentek és mindent letaroltak a sokkal dinamikusabb, pörgősebb netes közösségek, de talán ide újra be tudok kuckózni a néhány mondatos posztjaim és az érzéseimet megmutató képeim közé. Ha gondoljátok, tartsatok velem :)


... with interesting news :) I started dyeing yarns with plants 4 or 5 years ago, and in August I opened my little webstore Annás' garden, where I sell my natural dyed (mostly) lace yarns and my patterns. I collect and harvest the plants, make the dyebath, and dye lovely colours. Every shade is unique and makes me happy :) I hope, you will enjoy pictures of my yarns, of my phantastic adventures in natural dyeing :)













































































































































25 megjegyzés:

  1. Lehet nem divat már a blogolás, de én mindig olvaslak, csak legyen mit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A blog inkább naplóféleség, legalábbis nekem :) Jó lesz újra "csak" posztolni...

      Törlés
  2. Én itt vagyok, voltam és leszek:))
    És ahhh, az utolsó fotó!!! Ezt a virágot én is használtam már fotózásra is, festésre is. Mindkettőre nagyszerű :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahó, jó hogy itt vagy :) Azt néztem az előbb, hogy mennyivel szebben lehet tálalni itt a fotókat, mint a fb-on. Ha sok szöveg nem is lesz, fényképek biztosan.

      Törlés
    2. Imádom a fotóidat, úgyhogy nekem jöhet az is :)

      Törlés
  3. Álomszépek a fonalaid és a róluk készült képeid is! A zöld-ségek a kedvenceim!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most én is a zöldekért rajongok :) És egymás mellet egészen különlegesek a zöld árnyalatok.

      Törlés
  4. Csodásak ezek a színek! Nem csoda, hogy "bizseregnek az ujjaid" :o)))
    Gratulálok a bolthoz és sok sikert kívánok!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én is mindig új lendületet kapok egy-egy festős nap után, alig várom a következő színt.

      Törlés
  5. Bizony: hiányoltalak!!!!!Jó,hogy újra itt gyönyörködhetek a fotóidban! örömteli sok alkotást kívánok továbbra is!
    Hát megadtad a választ a kérdésemre,kételyemre: mostanában újra gondolkoztam azon,hogy vajon mi a hiba bennem,hogy ilyen kevesen olvassák a bejegyzéseimet? Azt gondoltam,hogy nem vagyok már olyan dinamikus stb.átnéztem a régi fotóimat is és valóban, szebbnek tünnek...De nem számolok még mindig a közösségi oldalakkal. Pedig azok bizony elszippantottak sok embert.
    Van jó oldaluk, én hirdetési oldalnak hívom a fb-ot is.Jó,hogy van,tapasztaltam már jó oldalát is: hírdetés és távirat.Ennyi.:)Arra jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fb-oldalam nekem is csak azóta van, mióta elindult a vállalkozásom, ahhoz rendkívül hasznos, főleg a gyors kommunikáció miatt. Nem mondom, hogy megszerettem, de már nem idegesít annyira, mint régebben :) Meg kell tanulni használni, mert könnyen beszippantja az embert...
      Itt a blogon lehet lassabb és mélyebb tartalmakat megosztani, több képet posztolni, utazásokról beszámolni, cicákról írni, meg mindenféle dologról, ami éppen foglalkoztat. Jó ez így, ide tényleg csak az jön nézelődni, aki kíváncsi rám, és nem csak úgy véletlenül belém botlik a neten :)

      Törlés
  6. Én nagyon szeretem a blogodat és örülök, hogy ismét írtál. Imádom a képeidet, abba ne hagyd :-)

    VálaszTörlés
  7. Figyellek itt is, ott is, de nekem is a blog marad a kedvencem. Még akkor is, ha csak egy kép - egy cím üzemmódra van idő, erő, ami pedig nem is több, mint a FB közlések, de mégis. Más a hangulata, más a hozzáadott érték - pont mint a növényi festéseid meg. Gyönyörűek az új színeid, az a hosszan színátmenetes gombolyag meg, hűha!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobban érzem ám magam itt, mint a fb-on, de nem tagadhatom, hogy sokat segít abban, hogy (előbb-utóbb) megélhessek valahogy a fonalaimból... Igen, időigényes a blog, de ettől is igényesebb, mert jobban oda kell és lehet rá figyelni. Hiányzott nagyon.

      Törlés
  8. szép napot
    örülök, hogy folytatja a képek és minták közlését :) én pl épp a facebook "segitségével" akadtam a bloggra, és azóta olvasom. Még a pöttyös láz is elkapott (3 párna készült). De többi bejegyzését is örömmel olvasom és próbálgatom a mintákat. teljesen más egy blog hangulata, mint a közösségi oldalé, valahogy nyugisabb, a képek szinvonalát pedig össze sem lehet hasonlitani - a blog javára persze
    további jó munkát és türelmetlen olvasókat - mint én

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Tényleg jó, hogy vissza lehet keresni mintákat, recepteket, posztokat, rajtam is sokszor segített már, ha nem találtam a jegyzeteimet :)

      Törlés
  9. Dejó, dejó, dejóóó :)
    Annyira vártam és lestem, mikor írsz megint ide, bár tudom, ott van a FB oldal is, de az olyan "gyors"... Nekem nagy reggeli rituálém, hogy reggel egy kávéval leülök, és végigolvasom a blogokat, nézegetem a képeket... (most már csak írni kell megtanulnom...) :) Számomra ez egy biztos pont, ha már annyira felgyorsult minden, és valamelyest kell azért tartani a tempót, főleg ha az embernek vállalkozása is van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem tudsz írni :) Meglátod a szépet, és elég érzékenyen, egyénien reagálsz rá, ennél több nem is nagyon kell szerintem.

      Törlés
  10. jobb szeretek blogokat olvasni. és vissza is tudom keresni, ami érdekel. mert sok mindent megnézek újra. képeket, mintákat, és szívesen olvasgatok is csak úgy téged is, másokat is. a facebookot még mindig nem tudom használni, elveszek a sok információ között. és tényleg felületesebb, mint a blogolás: feldobunk egy képet, szöveg ne legyen sok, mert arra nincs idő (se írni, se olvasni), jöhetnek a like-ok, aztán rohanhatunk tovább. régebben azt hittem, jó reklám, ha írok egy blogbejegyzésről. de az a helyzet, hogy kevesen olvassák így is a blogot. sokan "tetszikelik" aztán megkérdezik, hol található a minta. pedig ha elolvasták volna a blogbejegyzést...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerős helyzet :) Én már nem is nagyon erőlködöm a fb és a blog összekapcsolásán...

      Törlés
  11. Nálad ínycsiklandóbban senki nem tudja fotózni a fonalakat, Anna! A blogolás pedig jó, legalábbis én fájlalom nagyon, hogy kevesen írnak ma már, mert kevesen olvasnak, de azok, akik kíváncsiak, a bővebben kifejtett gondolatokra, nagy öröm, ha mégis van kit olvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezd visszajönni a kedvem, hogy fotózzak :) A nyáron volt olyan hónap, hogy szinte csak bizniszfotót készítettem, még a nyaralásunkról sincs kép... És így visszagondolva, ezt bizony rosszul tettem. De ha valamihez nincs kedvem, nem is szokott sikerülni...

      Törlés
  12. Best of luck! You have the prettiest yarn there is! Anna x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you, Anna :) Next summer I will translate my webshop and anybody all over the world can buy my plantdyed yarns. Big plans, big plans...

      Törlés