Találtam...

I found...

... tegnap este az utcán, a házunk előtt egy cicát. De lehet, hogy ő talált meg engem...

Nem, nem így nézett ki. Először észre sem vettük, a kutyasétáltató fiúk szóltak, hogy vigyük valahova a cicát, nehogy a kutyák bántsák szegényt. És akkor láttuk meg a tenyérnyi leroggyant jószágot. Menni is alig tudott, a farkára, hasára és a hátsó lábaira vastagon ráragadt a kaka, a kosz, a kavicsok, a szemei eltűntek a rászáradt csipa mögött. Büdös is volt szegénykém a végtelenségig. Nem hagyhattam kint, egyszerűen nem. Bevittem a házba, halkan rezgett a kezemben. Négy vízben megfürdettem, konkrétan beáztattam, hogy le lehessen kaparni a ráragadt mocskot. Tűrte, és látszott, ahogy megkönnyebbül, érezte, hogy nem fogjuk bántani. Törölközőbe csavartam, ölbe vettem, közben pici darabka nyers csirkemellet kapott. Remegve falta be, nagyon éhes lehetett. Hajszárítóval megszárítottuk, és akkor láttuk igazán, hogy milyen helyes kismacska, egy majdnemsziámi :) A mancsai fehér foltosak, és a szája körül sem az a klasszikus pedigrés mintájú, sőt néhol halvány csíkok is vannak a bundájában, de ez engem egy csöppet sem zavar. Szinte szerelmesen néz rám a ragyogó kék szemeivel, és úgy dorombol, hogy a szívem is vele rezeg :)
Ma délután elvisszük orvoshoz, mert fostos is kicsit, és hát különben is jó lenne, ha szakember nézné meg. Bolhája szerencsére nincs, de lehet olyan baja, amit én nem látok.

A gyerekeknek még nem szóltam, legyen meglepetés, amikor pénteken hazajönnek a nagyszülőktől.
Most pedig újra el kell pakolnom a horgolt vackaimat és az összes kisebb-nagyobb levadászható holmit. Magyarul ki kell ürítenem a házat, jöhet a minimalista stílus...

... this mini kitty on the street. Or maybe he found me :)