2013. augusztus 24., szombat

Csoportkép

Tomatos

















































Végre érni kezdtek a paradicsomjaim! Már komolyan aggódtam, hogy idén csak zöld bogyókat legelhetünk, pedig anyukámtól egészen különleges palántákat is kaptam. Sajnos a nevüket nem tudom, mert a jelölőpálcikákról a feliratokat lerágta az idő vasfoga, de majd úgy teszek el belőlük magokat, hogy kinyomtatok egy-egy képet is a paradicsomokról, és ráragasztom őket a megfelelő papírzacsira. Azért majd megpróbálom kideríteni a nevüket is.

Van még két fajta, amelyik egyáltalán nem érik, és kettő, amelyiken pont nem volt érett paradicsom, azok sajnos lemaradtak a csoportképről...

Sorban meg is kóstoltuk mindegyik paradicsomot, a legzamatosabb és legédesebb a pici sárga körte alakú és a rozsdabarna (ott leghátul), a narancsos csíkos kicsit savanykás, a piros hosszúkás (a kép jobb szélén) pedig olyan klasszikus paradicsomízű. A kis zöld vadmalacok inkább szépek mint finomak, de egy salátát vagy hidegtálat tutira feldobnak :)



















































Most első körben két és fél kiló paradicsomot szedtünk le, de ha a fele beérik annak, ami most zöld, akkor is a fülünkön jön majd ki a sok paradicsom... De állok a feladat elébe :)


15 megjegyzés:

  1. Úgy tűnik ez a későn érő paradicsomok éve. Feltehetően az időjárás ... Mi is így jártunk - egyelőre a legérettebb is még csak narancssárga - és a szomszéd néni is, pedig ő nagy kertész.
    Gratula a szép terméshez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Most már én is kezdek reménykedni, hogy lesz mit eszegetni szeptemberben. A türelem paradicsomot terem :)

      Törlés
  2. ilyen vadmalacokkal még nem találkoztam, de nagyon tetszenek. kíváncsi vagyok az ízükre. sárga és piros körte alakú nálunk már 5-6 éve van, nekem azok a kedvenceim. az idén különösen bő termésünk lesz, a tövek is vagy 2 méter magasak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sárgákat mi is nagyon szeretjük, a gyerekek tavaly is csak kimentek reggel a kertbe, szedtek pár szem koktélparadicsomot, betették az uzsonnás dobozukba, és a saját szüretelésű sárga és piros "körtécskékkel" villogtak a suliban :) Sok gyerek nem is hitte el, hogy ezek paradicsomok...

      Törlés
    2. Még azt akartam írni, hogy a csíkos malackák magjaiból tudok küldeni levélben, ha szeretnéd. Meg a többi paradicsoméból is.

      Törlés
  3. Szia,
    a nevekkel egy picit tudok segíteni: a rozsdabarnát hívják fekete paradicsomnak, a csíkosat tigriscsíkosnak, a hosszukásakat meg lucullusnak. A kismalacot nem tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a segítséget! Közben én is böngésztem a netet, a fekete paradicsom talán a Black Prince fajta. Abban reménykedem, anyu eltette a zacskókat, amiben a magok voltak.
      Találtam olyan oldalakat, ahol eszméletlen sokféle paradicsommagot lehet rendelni (pl. chilimag.hu). Van egészen fekete (nem rozsdabarna) koktélparadicsom és egészen halványsárga nagy, húsos paradicsom is. Jövőre biztosan kipróbálom őket.

      Törlés
  4. Jó ötlet, tetszik nekem. De némelyik fajta annyira keveset termett nálam (pl. a tigriscsíkos), hoy elhatároztam, ha már dolgozom vele, akkor legyen mennyiség, ezért jövőre csak azokból vetek, amin sok termett az idén, nem egy maréknyi.
    Szerintem normális, hogy most érik a paradicsom (talán az Alföldön előbb), de gyerekkoromban is augusztus elején lett paradicsom a piacon (akkor még nem volt fólia és nem palántáztak otthon a szobában), ezért csodálkozom is sokszor, amikor látom a gasztroblogokon, hogy befőzték a meggyet, paradicsomot, lecsót,. stb., miközben még nálam el se kezdett érni az adott dolog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A családban több helyen, sőt a szomszédoknál is előbb kezdett érni a paradicsom, de igazán az a lényeg, hogy nálunk is elkezdhettünk szüretelni. Kis helyem van csak a kertben, ezért nekem is ki kell(ene) választanom azokat, amik bőtermők és biztosan beérnek, de nem tudok ellenállni az ilyen vicikvacak különlegességeknek, mint a kis csíkos paradicsom. Ezekből azért egy-egy tő elfér :) Remélem, jövőre újabb érdekes példányokra bukkanok majd.

      Törlés
  5. Ez a csíkos nagyon szép!!! Tetszik nagyon!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szépnek szép, de az íze felejthető...

      Törlés
  6. Mmmm, de guszták! Akkor nem csak nálunk érnek ilyen lassan a paradicsomok?! És azoknak a sötétebb fajtáknak igazi paradicsom ízük van? :o) Milyenek? Még nem kóstoltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kisebb sötét a kis zöld-piros csíkos paradicsom, az nem valami nagy szám ízre, de nagyon jól néz ki. A nagyobb sötét paradicsom a Black Prince, az viszont nagyon finom, édes :)

      Törlés
  7. Szia! Az a kis zöld-piros csíkos a zebra paradicsom.
    Sárga körtét és piros körtét mi is ültettünk, van is termés bőven, de még nem érett meg egy sem.
    Az ovális kis piros pedig datolya koktélparadicsom lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az infót! Itt is csak későn kezdtek érni a paradicsomok, de azóta három naponta 1-1,5 kg-ot biztosan leszedünk. Remélem, nálatok is lesz bőséges szüret :)

      Törlés