Hiányzik a blog. Hiányzik a blogolás. Hogy ne csupán néhány lesarkított mondat és egy figyelemfelkeltő fotó legyen az üzenetem, amit gyorsan kiküldök az éterbe, valami fontosról tájékoztatva a követőimet. Hogy lehessen írni, hosszan vagy röviden, ahogy a hangulatom diktálja. Hogy lehessen történetet mesélni, kézen fogni az olvasóimat, elvezetni őket abba a világba, ahol otthonosan érzem magam. Hogy az én szememmel is láthassanak, átélhessék azt, ami engem mozgat, amiből én töltekezek. Vagy csak fotókat posztolni, sokat, színeseket vagy pont szürkéket, porosakat, mikor mi tetszik éppen.
A fb nem nekem való, ezt most már biztosan tudom két évnyi folyamatos jelenlét után. Elveszi az energiáimat, elrabolja az időmet, olyan ösvényekre visz, amiken eltévedek. Túl sok az ember, túl sok a zaj. Itt sokkal kényelmesebben vagyok, macskadorombolásban, madárcsicsergésben, kötőtűk surrogásában :) Itt valahogy lassabban múlik az idő.
Aki kíváncsi rám, itt megtalál, itt jobban meg is ismerhet. Persze a fb nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a növénnyel festett fonalaimról, egyéb projektjeimről hírt adjak, mert ez a munkám, így ezt ezután is mindig meg fogom tenni ott, hiszen erre való. Legalábbis én erre tudom használni jó szívvel.
