Nehéz megfogalmazni egy teljes évnyi érzést, élményt, változást egy posztban. Persze felsorolhatnám, mi minden történt velem 2016-ban, de inkább nem teszem, úgysem az a lényeg, hanem inkább ami bennem változott és változik folyamatosan. Talán a folyamatosság a lényeg, hogy egyik dolog következik a másikból, hogy valamit el kell hagyni, de ezzel esélyt adunk arra, hogy új helyre érkezzünk.
Egy ideje (úgy két vagy három éve) figyelem magamat, a kapcsolataimat, a munkáimat, az ezekhez fűződő érzéseimet, hogy melyik mit vált ki belőlem, melyiktől érzem többnek, erősebbnek, és talán kicsit jobbnak magamat. Fellengzősen és magabiztosan hangzik, de gyakran inkább elkeserít és elszomorít, ami az őszinte szemlélődés során kiderül. Jó szakember vagyok-e? Jó anya vagyok-e? Megfelelő társ vagyok-e? Igazi nő vagyok-e? Tudok-e adni másoknak? Tudok-e önzetlen lenni? Képes vagyok-e megújulni?
Általában könnyebb hazudni magunknak bizonyos dolgokról, például egy munkahelyen, hogy jövőre biztosan értékelik és honorálják a tudásomat, lesz fizetésemelés, előléptetés, megbíznak a tudásomban és a tapasztalatomban és nem söprik félre az ötleteimet... Egy kapcsolatban, hogy még 20 év után, +15 kilóval is pont ugyanúgy szeret, mint amikor megismerkedtünk, hiszen a külső nem számít. Vagy hogy még mindig igazi barátok vagyunk, bár igaz, hogy sosem keres, mindig csak én hívom fel, jövőre biztos többször beszélünk majd. Vagy hogy ma is ingerülten szóltam a gyerekhez, de hát annyi gondom van, azt sem tudom, hol áll a fejem, majd holnap már biztos lesz rá időm, hogy meghallgassam. Jövőre, ezután, holnap... Mindegy, csak ne ma, most ebben a pillanatban legyen... Mert a holnap mindig egy kicsit odébb van, addig még annyi minden történhet...
Ezt az elodázós, majd-holnap-megteszem kifogást láttam magamon is, szinte minden téren. És amikor ez tudatosult, fojtogatni kezdett. Amikor már nem kaptam levegőt, tettem egy lépést egy új élet, a saját életem felé. És azóta is lépkedek, néha gyorsabban, magabiztosan, néha lassabban, tétován, de nem állok meg. Elkezdtem azzal foglalkozni, amit igazán szeretek, amiért lelkesedek. Szinte minden percét élvezem a munkámnak, gyűjtöm a növényeket, festem a fonalakat, írom a mintákat, fényképezek, már el sem tudnám máshogy képzelni az életemet :) Az egyik ötlet hozza a másikat, a növények, a színek, a fények feltöltenek, inspirálnak. A kudarcokból tanulok, a számomra teljesen idegen vállalkozói világban próbálok eligazodni. És lelkesít a kihívás, hogy ezt még nem tudom, azt még meg kell tanulnom, emezt hogyan lehetne jobban csinálni, megoldást találni, ha amaz nem lett olyan sikeres... Minden nap tanulok valamit, minden nap új tapasztalatokkal vagyok gazdagabb. A kudarc új megoldások keresésére ösztönöz, és boldog vagyok, hogy ezt a vonást felfedeztem magamban.
2016 igazából erről szólt nekem, az Annás kertje vállalkozás el- és beindításáról. Most az életem újabb területein kell megtennem az első lépéseket, hogy ne maradjanak kínzó kérdések, hogy ne kelljen magam előtt szégyenkeznem, hogy miért nem tettem meg ezt vagy azt, miért halogattam és halogattam... Az új év nagyszerű alkalom a változások bevezetésére, a nagy elhatározásokat mindig január 1.-re időzítjük, mert az olyan praktikus. De ez is halogatás, ha előbb érik meg egy gondolat, előbb kell mozdulni, cselekedni.
Például én nyár vége óta érzem, hogy valamilyen karitatív, önkéntes munkát szeretnék vállalni. Húztam, halasztottam a dolgot, aztán nagy levegőt vettem, és december elején elmentem segítőnek egy kutyamenhelyre. Kidobott, sanyargatott vagy csupán megunt, jobb sorsra érdemes kutyusok gondozásában veszek részt. El sem hiszitek, milyen energiákkal tölt fel, hogy valamit nem magamért teszek :)
Persze van még olyan része az életemnek, ami őszinte tükörbenézésre, reparálásra szorul, ilyenek a kapcsolataim és ilyen az egészségem. Igencsak meggömbölyödtem egy év alatt, az otthoni munka sem segít abban, hogy fitt és nőies legyek. Na, nekem most ehhez kell nagy elhatározás, hogy ne csak egy hónapig sportoljak, hanem tartsak ki, hogy ne egyek olyan sokat, ne nassoljak, hiába van rá lehetőségem, hogy ne csak leharcolt melegítőben lásson a párom, hogy újra igazi nő lehessek. Nem csak miatta, magam miatt is. Lehet, hogy mindjárt meg is teszem az első lépést, és így délután kettőkor lecserélem a pizsamámat valami csinosabbra :)
Nem akarok rávenni senkit a változtatásra, hogy fejest ugorjon olyasmibe, amire még nem készült fel, hiszen mindannyian más élethelyzetben vagyunk, mások a lehetőségeink, más a habitusunk. De higgyétek el, nem kell félni kérdezni. Önmagunktól. Őszintén...
Nagyon boldog új évet kívánok nektek!
